#ellenzéki pártok

Közoktatás Tarnay Kristóf Ábel

Donáth Anna oktatási reformhoz kötné az uniós pénzeket

Illetve a státusztörvény eltörléséhez és 50 százalékos pedagógus-béremeléshez. Közben a diáktüntetések szervezői találkoztak Věra Jourová politikai értékek és az átláthatóság koordinációjáért felelős bizottsági alelnökkel, ahol mások mellett fotót mutattak neki a tüntetések rendőri oszlatásáról.

Közoktatás Tarnay Kristóf Ábel

A civilek nem kaptak szót a Belügyminisztérium egyeztetésén

A pedagógus- és diákszervezetek képviselőit, mint a frakciók meghívott szakértőit beengedték, de a szakmai szervezetek közül egyedül a Nemzeti Pedagógus Kar képviselőjének adtak szót. Másfél óra után ki is vonultak az ellenzéki politikusok és az általuk delegált szakértők az ülésről, miután Pintér Sándor egyértelmű nemmel válaszolt arra, visszavonnák-e a státusztörvényt.

Közoktatás Szabó Fruzsina

Legalább 50 százalékos béremelés a tanároknak, informatikaórák másodiktól: mit ígérnek az ellenzéki pártok?

Legalább 50 százalékos béremelés a pedagógusoknak, a 18 éves korig tartó tankötelezettség visszaállítása, a CEU „visszahívása”, a hallgatói nyilatkozat megszüntetése – többek között ilyen ígéreteket tartalmaz az ellenzék közös programja, amelyet Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és a szakpolitikusok szerda este ismertettek. Végigolvastuk az oktatási fejezetet, és kimazsoláztuk belőle a konkrétumokat.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.